A társadalmi önkéntesség jelentősége, avagy VI. Békatutaj faültetés

1
A társadalmi önkéntesség jelentősége,  avagy VI. Békatutaj faültetés

Az idei évben sem maradhatott el a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Békatutaj Szabadidősport Egyesület együttműködésében a közös faültetés. Immár hatodik alkalommal hívta fel az egyesület a túráin, kirándulásain, élményprogramjain résztvevők figyelmét a cselekvő önkéntesség fontosságára!

Az Igazgatóság egyik alföldi tájegységének a területén, a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet védett, sarudi tömbjének szántókkal tagolt részén került sor a közös munkára. A Dél-Hevesi Tájegység ökológiai szemléletű szántóföldi gazdálkodást folytat az Igazgatóság saját vagyonkezelésű, saját használatú földterületein. Elsődleges célunk a tartamos, természetvédelmi tájhasználat, amely elősegíti a talajélet fejlődését, megőrzi a természeti területeken jelenlévő élővilágot és egyben biztosítja a mezőgazdasági földhasználatot. Ennek fontos eleme, hogy élőhelyet, búvó és szaporodó helyet is biztosítsunk, tartsunk fenn fás, bokros környezet kialakításával. Nyílt, fátlan szántóföldi környezetben változó klimatikus viszonyaink mellett rendkívül fontos, hogy az eróziós hatások elkerülése végett, az élővilág védelme érdekében mezővédő erdősávokkal, facsoportokkal tagoltabb természeti környezetet hozzunk létre, őrizzünk meg. Így segítve többek között a védett, fokozottan védett madárfajok – mint például a fás élőhelyekhez kötődő, kerecsensólyom, szalakóta, vörös vércse vagy épp a zöld küllő –sikeres fészkelését.

A közös szándékunkat az egyesület önkénteseivel valósítottuk meg. Az egyesület felajánlásokból gyűjtött adományai révén a faültetés alapanyagát, az őshonos fákat, valamint az ezek védelme érdekében létesített kerítések faoszlopait, míg az Igazgatóság a beültethető földterületet, a kerítésépítés egyéb kellékeit, a szerszámokat biztosította. A hétvégi munkavégzésre érkező 25 fős lelkes kis csapat nagyon hatékony és kiváló munkát végzett. A szakmai iránymutatás mellett az önkéntesek szíve és mosolya kellő derűt és igazi csapatmunkát hozott a kicsit szeles, de napsütéses napon.

Napjainkban nagyon fontos az őshonos fajok védelme, számuk gyarapítása, mert rendkívüli módon terjednek a tájban az idegenhonos, inváziós fás- és lágyszárú növényfajok, veszélyeztetve ezzel számos élőhelyet, életközösséget. Ezért is törekedtünk hazai fafajok ültetésére, így a termőhelyi igényeknek is megfelelő kocsányos tölgy, magyar kőris, hazai nyárfajokból választottunk, hogy ezek megerősödésével is segítsük hazai flóránkat, faunánkat.

A jól sikerült és eredményes nap végén a tájegység megvendégelte az egyesület önkénteseit, a gazdálkodásunkban jelentős szerepet játszó állattartásból származó kárpáti borzderesből készült finom, meleg gulyáslevessel. A munkavégzésben elfáradt csapat jóérzéssel és elégedetten tekinthetett végig a nap során elültetett 500 db facsemetén és a felépített 220 méter kerítésen. Támogató munkájukat, lelkes hozzáállásukat ezúton is köszönjük!

Kapcsolódó

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023.07.10. 16:06
Mitte April durfte der Bükk Nationalpark als Gastgeber für die Auftaktveranstaltung für ein von der EU gefördertes Projekt fungieren. Genauer gesagt, handelt es sich hierbei um ein Interreg CENTRAL EUROPE Projekt namens HUMANITA (= Human-Nature Interactions and Impacts of Tourist Activities on Protected Areas). Das Projekt wird vom European Regional Development Fund gefördert.Das Ziel von HUMANITA ist es touristische Aktivitäten in Schutzgebieten zu überwachen und zu bewerten, sowie Lösungen und Instrumente zusammen mit Touristen und der lokalen Gemeinschaft zu finden, um die negativen Auswirkungen der Menschen auf die Natur, so gering wie möglich zu halten und das Bewusstsein für eine umwelt- und naturfreundliche Lebensweise zu schärfen. Meiner Meinung nach ein sehr wichtiges Thema, daher denke ich, dass die EU-Gelder hier ganz gut aufgehoben sind.Für die Interessierten unter euch:www.bnpi.hu/hu/hir/humanita-nyitomegbeszeles-bukkszentkeresztenwww.interreg-central.eu/projects/humanita www.bnpi.hu/hu/palyazat-2/humanita-hu Für das zweitägige Meeting wurden alle teilnehmenden Partnerorganisationen aus Österreich, der Slowakei, Italien, Kroatien und Ungarn in die Ortschaft Bükkszentkereszt, welches sicht neben dem Gebiet des Bükk Nationalparks befindet, eingeladen. Die Partner bestehen dabei zum Teil aus Universitäten und Forschungseinrichtungen, welche das benötigte Know-how mitbringen und zum anderen Teil aus sogenannten „Pilot Areas", in welchen die erarbeiteten Methoden getestet werden können, sprich Nationalparks und Schutzgebiete.Meine ehrenvolle Aufgabe während dieser zwei Tage bestand darin Protokoll zu führen. Gar keine so leichte Aufgabe, wenn man bedenkt, dass die Tage von früh bis spät mit Programm versehen waren und die Präsentierenden natürlich auch nicht extra langsam sprachen, damit man auch alles notieren konnte (das wäre ja viel zu einfach ;) ). Und das ganze natürlich auch noch auf englisch. Zum Glück gab es genügend Kaffeepausen und ich bekam außerdem Hilfe von unserer slowakischen Partnerorganisation. Für das erste Mal in meinem Leben Protokoll führen, habe ich meine Aufgabe dann doch ganz gut gemeistert (denke ich :D). Um den Kopf nach den Meetings wieder etwas freizubekommen, wurden außerdem noch zwei sehr interessante Ausflüge geplant. Am ersten Tag haben wir abends das Bükk Astronomical Observatory, also die Sternwarte im Nationalpark, besucht, inkl. geführter Tour und einen Blick auf den Sternenhimmel über dem Nationalpark (leider nur vom Planetarium aus, da für das Teleskop leider zu bewölkt war). Der zweite Tag wurde dann noch mit einer Führung in der Anna-Kalktuffsteinhöhle, sowie der St. Stephans-Tropfsteinhöhle in Lillafüred abgeschlossen.Es waren ereignisreiche zwei Meeting-Tage, bei denen ich wieder viel Interessantes mitgenommen und viel Neues lernen durfte!
Tovább olvasom