Barlangok, ásványok és őslények: Ilyen volt a III. Bükk-vidék Geopark előadóülés

1
Barlangok, ásványok és őslények: Ilyen volt a III. Bükk-vidék Geopark előadóülés

Harmadik alkalommal rendezett szakmai előadóülést a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark „Bükki rétegek: tájak, történetek, geológia” címmel május 29-én a miskolci Szeleta Park Látogatóközpontban. A rendezvény az Európai Geoparkok Hete nemzetközi programsorozathoz és a június 1-jei Vulkánok Napjához is kapcsolódott.

Az immár harmadik alkalommal megrendezett esemény célja a térség gazdag földtani örökségének bemutatása, valamint a geológiai és természeti értékek védelmének népszerűsítése volt. Az előadóülésen több új kiadványt is bemutattak a résztvevőknek. Rónai Kálmánné, a Bükk-vidék Geopark munkaszervezeti feladatait ellátó Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója köszöntőjében kiemelte: az előadóülés hagyománnyá vált azóta, hogy a geopark 2024-ben elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet.

A rendezvényen neves kutatók és szakemberek mutatták be a Bükk-vidék változatos geológiai és természeti örökségét. Dr. Lengyel György (MNMKK) a Szeleta-barlang legfrissebb kutatási eredményeit ismertette. Előadásában hangsúlyozta, hogy a jelenlegi vizsgálatok során a 2002-es feltárás rétegeit elemzik, amelyekből jelentős mennyiségű medve- és bölénycsont, mamutagyar, valamint emberi DNS-maradvány is előkerült. A modern vizsgálati módszerek segítségével a leletek pontos kormeghatározása is lehetővé vált, ami fontos régészeti kérdések megválaszolását segítheti. A kutatások a faszénmaradványok alapján az egykori növényzet feltérképezésére is kiterjednek. A Szeleta-barlang legismertebb leletei továbbra is a babérlevél alakú lándzsahegyek.

Czuppon György (HUN-REN CSFK) a Szent István-barlangban zajló paleoklimatológiai kutatásokat mutatta be. Előadásában kiemelte: a cseppkövek természetes archívumként őrzik a múlt klímaviszonyait, rétegeik vizsgálatával pedig rekonstruálhatók az egykori hőmérsékleti változások.

Fehér Béla, a Herman Ottó Múzeum osztályvezetője a Bükk hegység ásványvilágáról tartott előadást. Elmondta: a múzeum őrzi Magyarország legteljesebb ásványgyűjteményét, amely mintegy 22 ezer tételből áll. Bár a Bükk ásványtanilag kevésbé gazdag térség, több olyan ritkaság is előfordul itt, amely hazai vagy akár nemzetközi szinten is különlegesnek számít.

Fodor Rozália, a Mátra Múzeum igazgatója „Őslények a Bükkből” című előadását Dávid Árpád emlékének ajánlotta, aki a bükki üledékes kőzetek életnyomait kutatta. Az előadás bemutatta többek között a nagyvisnyói agyagpalákban talált táplálkozási és tenyésztési nyomokat, valamint a Noszvaj és Eger környéki lelőhelyek jelentőségét.

Farkas Csilla, a Dobó István Vármúzeum kutatója Legányi Ferenc munkásságát és kiemelkedő gyűjtőtevékenységét ismertette. A mintegy 200 ezer darabos gyűjtemény nemzetközi és hazai szinten is jelentősnek számít.

Veres Zsolt geológus, geotúra-vezető és a „Kövek mesélnek” oldal szerkesztője bemutatta a most megjelent kiadványt, amely a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark 50 legfontosabb geoértékét ismerteti.

Dr. Várnai Judit író a „Noszvaj huszonhét arca” című, idén megjelent könyvét mutatta be. A kötet Noszvaj település történeteit és lakóinak sorsát dolgozza fel személyes történeteken keresztül.

A rendezvény a Vulkánok Napjához kapcsolódó közös szakmai blokkal zárult. A három magyar UNESCO Globális Geopark képviselői – Ancsin Gergely (Bakony–Balaton Geopark), Szarvas Imre (Novohrad–Nógrád Geopark) és Kereskényi Erika (Bükk-vidék Geopark) – területük vulkanikus örökségét mutatták be. Az eseményen bemutatták azt a nemrég megjelent nemzetközi kiadványt is, amely az Európai Geoparkok vulkáni legendáit gyűjti össze. A kötetben mindhárom magyar geopark története magyar és angol nyelven is helyet kapott.

A kiadvány ingyenesen letölthető a honlapunkról: https://www.bukkvidekgeopark.com/hu/kiadvanyok-1

Megyeri Balázs
Megyeri Balázs
Geopark szakmenedzser
Zachar Györgyi
geopark szakmenedzser

Kapcsolódó

5 Ipolytarnóc

5 Ipolytarnóc

2023.04.19. 14:21
Ronja:Das Naturschutz Gebiet Ipolytarnóc wird vom Bükk Nationalpark Direktorat verwaltet, hier durften wir vom 21. bis zum 27. November helfen und lernen. Das Naturschutzgebiet ist eine Fundstätte für eine Vielzahl von Fossilien, wie Haifischzähne, Blattabdrücke, versteinerte Bäume und Tier-Fußabdrücke. In unserer Zeit in Ipolytarnóc durften wir viel über die Geschichte des Naturschutzgebietes erfahren, eine Vulkankatersstrophe vor etwa 20 Millionen Jahren bewahrte die Fauna und Flora im Gebiet. Auf verschiedenen Naturlehrpfaden ist es möglich viel über die Relikte der geologischen Vergangenheit des Naturschutzgebietes zu lernen.Die Zeit in welcher wir in Ipolytarnóc waren liegt in der Nebensaison, weshalb weniger Ökotourismus stattfindet, trotzdem konnten wir bei verschieden Aufgaben helfen. So haben wir nicht nur viel gelernt, sondern beim Laub fegen, Zaun reparieren und Häcke schneiden geholfen. Beim Laubfegen in Ipolytarnóc haben wir einige der Arbeiter:Innen kennen lernen dürfen, von welchen wir etwas über die Pflanzen und die Vergangenheit des Naturschutzgebietes lernen konnten. Aber auch das Häcke schneiden und Zaun reparieren war eine spannende Erfahrung, bei der wir einiges lernen konnten. Weiterhin haben wir viele Lehrpfade besichtigt und viele Fossilien anschauen dürfen, Imre welcher in Ipolytarnóc arbeitet hat uns die verschiedenen Teile des Besucherzentrums gezeigt und so konnten wir beispielsweise den versteinerten Baum betrachten, welcher auf dem Foto zu sehen ist. Durch die Kiefer mit einem Durchmesser von acht Metern und einer Länge von fast hundert Metern, wurde das Naturschutz gebiet bekannt. In dem Besucherzentrum gibt es viele interaktive Möglichkeiten für die großen und kleinen Besucher die Geschichte des Naturschutzgebietes kennenzulernen. Es gibt beispielsweise ein 4D Kino über die Tiere, welche früher in der Region gelebt haben und eine spannende Ausstellung mit verschiedenen Fossilien.
Tovább olvasom