Arany Pingvinek és Napraforgók az idei Mátra Kincsei legjobbjai

1
Arany Pingvinek és Napraforgók az idei Mátra Kincsei legjobbjai

2024. március 26-án került megrendezésre a Harkály Ház szervezésében a IV. A Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi Verseny döntője, és ezzel lezárultak az immár négy éve töretlen népszerűségnek örvendő országos vetélkedőnk idei fordulói.

döntőben a korábbiakhoz hasonlóan két korosztályból (5-6. osztály, 7-8. osztály) az az 5-5 háromfős csapat juthatott be, akik az elmúlt hónapok három fordulója során a legmagasabb pontszámot érték el. Az online fordulók fókuszában ebben az évben a mátrai élőhelyek és azok élővilága állt. A természetközeli erdők kapcsán a korhadó- és holtfák jelentőségét, a hozzájuk kötődő szaproxilofág életközösséggel kapcsolatos ismereteket; a Mátra klímazonális és edafikus élőhelyeit és jelentős fajait; valamint a NATURA 2000 nemzetközi ökológiai hálózat különleges madárvédelmi és természetmegőrzési területeit érintettük.

A versenyre ebben az évben 36 csapat jelentkezett, közülük került ki az a tíz, akik a fordulók során a legtöbb pontot elérve meghívást kaptak a Mátrafüreden tartott döntőnkre.

A döntő két részből állt. A délelőtt folyamán a csapatok a Harkály Ház oktatótermében adtak számot tudásukról az első három fordulóban elsajátított ismeretek alapján összeállított tesztfeladatok, kiselőadások és szituációs feladatok során. A kiselőadásokban a tanulók egy általuk választott magyarországi NATURA 2000 területet mutattak be, a „kicsik” egy különleges természetmegőrzési területet 6 percben, a „nagyok” egy különleges madárvédelmi területet 8 percben, így míg az online fordulókban kimondottan a Mátra „kincseivel” foglalkoztunk, a döntő kicsit szélesebbre nyitotta a perspektívát.

A szituációs feladatokban a természetvédelmi őrök szerteágazó feladataival ismerkedtünk, fordult a kocka, valódi őreink játszották a laikus természetjárókat, a versenyzők pedig az őrök munkája során felmerülő különböző élethelyzetekbe csöppentek. Meg kellett értetniük a természetvédelem fontosságát a védett területen a kijelölt útról letévedt kerékpárossal, a kisvizes élőhelyen gátat építő kirándulóval, az erdei út pocsolyáit építési törmelékkel feltöltő autóssal, a gazdálkodókkal, akik kitermelés előtt álló erdőterülettel, nagyszámú vadállománnyal, NATURA2000 területtel rendelkeznek. A csapatoknak a szokatlan szituációkban az eddigi ismereteiket új szintre emelve kellett helyt állni.

A délelőtti fordulót követően került először nehéz helyzetbe a zsűri, hiszen a csapatok ügyesen vették az akadályokat, voltak, akik az elméleti feladatoknál, mások a szituációkban bizonyultak jobbnak, és a színvonalas kiselőadások során is több csapat teljesített kiemelkedően. Amíg a versenyzők és felkészítő pedagógusaik elfogyasztották a szendvicsebédet, kialakult a sorrend, amely alapján mindkét korcsoportból az első három helyezett csapat folytathatta a versenyt a délutáni terepi fordulón.

A terepi forduló során a csapatok egy térképpel és a Mátra 32 jellegzetes növény- és állatfajának fotójával felszerelkezve indultak megkeresni a Harkály Ház környékén elhelyezett 6 állomást, melyből 4 állomáson egy-egy élőhely jellegzetes fajait kellett elhelyezni, 1 állomáson a természetközeli erdőkre jellemző jelenségeket felkutatni, 1 állomáson pedig a kisvizes élőhelyek lakóival és védelmükkel foglalkoztunk. A terepi döntőn nem csak a megszerzett ismeretekről tudtak számot adni a versenyzők, szükség volt arra is, hogy a térkép alapján tájékozódva megfelelő időbeosztással haladjanak az állomások között.

A Harkály Házba történő visszaérkezést követően gyors pontösszesítés után kialakult a végső sorrend, és kiderült, mely csapatok bizonyultak idén a legügyesebbnek. Az eredmények:

5-6. OSZTÁLYOS KOROSZTÁLY:

I. helyezett – a Mátrai Arany Pingvinek: Dala Róbert, Kovács Olivér, Varga Zoltán II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Gyöngyös Felkészítőjük: Nagy Ágota

I. helyezett – a Csuszka: Nádudvari Nándor, Simon Gergely, Vári Levente Mátranováki Fekete István Általános Iskola Felkészítőjük: Vanóné Kovács Zsuzsanna

III. helyezett – a Virágok: Békés Melani, Gembiczki Dorina, Lévai Zsófi Mátranováki Fekete István Általános Iskola Felkészítőjük: Vanóné Kovács Zsuzsanna

IV. helyezett – a Parádi Baglyok: Borsos Botond, Halász Boglárka, Zoboki Kamilla Fáy András Általános Iskola és Alapszintű Művészeti Iskola, Parád Felkészítőjük: Bogdánné Horváth Krisztina

V. helyezett – az Ananászfák: Gulyás Ádám, Nyitrai László, Tóth Benjámin Jászapáti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Felkészítőjük: Rákosi-Szabó J. Patrik

7-8. OSZTÁLYOS KOROSZTÁLY:

I. helyezett – a Napraforgók: Nagy Fanni, Pethes Mirella, Pethes Patrícia Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola Felkészítőjük: Gyárfásné Kovács Marianna

II. helyezett – a Csiripelő Verebek: Kaszás Viktória, Kolláti Fanni, Pálkerti Szofi II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Bátonyterenye Felkészítőjük: Gembickiné Cseszneg Andrea

III. helyezett – a Parádi Sasok: Bogdán Gergő, Boksa Gréta, Fejes Violetta Fáy András Általános Iskola és Alapszintű Művészeti Iskola, Parád Felkészítőjük: Bogdánné Horváth Krisztina

IV. helyezett – az Ózdi Gatyáskuvikok: Bagi Botond, Elek Dávid, Horváth Ádám Vasvár Úti Általános Iskola, Ózd Felkészítőjük: Maruzsi Henrietta

V. helyezett – az Albatroszok: Kónya Káleb, Török Anna, Vakherda Áron Vasvár Úti Általános Iskola, Ózd Felkészítőjük: Maruzsi Henrietta

A csapatok nemzeti parki tárgyi nyereményekben részesültek, a dobogós csapatok pedig újabb élményekkel gazdagodhatnak majd, hiszen a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóhelyeire, az Ipolytarnóci Ősmaradványokhoz, a Bükki Csillagdába és a Szeleta Parkba szóló családi belépők lapultak csomagjukban.

Ezúton is gratulálunk minden döntőbe jutott csapatnak és köszönjük a lelkes, kitartó munkájukat! Reméljük, a verseny során szerzett tudást, tapasztalatot a későbbiekben is hasznosítani tudják és az őket körülvevő természeti értékek védelmét, megőrzését kicsit még inkább saját feladatuknak is érzik majd!

Emellett köszönjük minden jelentkező csapatnak a sok-sok befektetett munkát és energiát, a felkészítő pedagógusoknak pedig a fordulóról fordulóra való felkészítést és segítséget! Reméljük, a következő tanévben sokukkal újra találkozhatunk!

Kapcsolódó

2025/2 - Vorstellung /Laura/

2025/2 - Vorstellung /Laura/

2025.11.04. 12:54
Szia! Ich heiße Laura und bin 19 Jahre alt. Ich komme aus Hamm, einer Stadt im WestenDeutschlands in Nordrhein-Westfalen. Im Jahr 2025 absolvierte ich mein Abitur undbeschloss erstmal etwas anderes zu machen, bevor ich anfangen würde zu studieren. Ichwollte Reisen. Dann stieß ich auf kulturweit, bewarb mich und bekam zusammen mitMarah die Stelle im Bükk National Park vorgeschlagen. Direkt sagte ich zu. Und ja hier binich! Ich habe mich für diesen Naturfreiwilligendienst der UNESCO entschieden, da ich denMenschen vermitteln möchte, wie wichtig eigentlich Naturschutz ist, ich selber etwasNeues über die Natur lernen möchte und über mich hinaus wachsen möchte, in dem ichmeine Komfortzone verlasse. In meiner Freizeit verbrachte ich schon immer viel Zeit in derNatur, sei es für Wanderungen, Radtouren oder einfach im Garten. Daher bot sich einNaturfreiwillligendienst perfekt an.Hier in Ungarn war es erstmal eine große Umstellung: Plötzlich alleine in der ersteneigenen Wohnung wohnen, eine neue Sprache, ein neues Land. Dennoch meistern wir esgut und versuchen uns an der neuen Sprache. Wir lernen viele neue Menschen kennenund auch uns selbst begegnen wir nochmal von einer ganz anderen Seite in einemfremden Land, außerhalb der eigenen Komfortzone und auch in neuen Situationen mitHerausforderungen an denen wir wachsen. Die Arbeit im Bükk National Park ist vielfältig. Dreimal in der Woche arbeiten wir im Szeleta Park, dem Visitor Center in Miskolc undhaben auch schon unsere erste eigene Guided Tour gegeben. Perfekt um das Thema rundum den Naturschutz zu vermitteln. Wir lernen etwas über den Nationalpark, sein Direktoratund den Geopark. Aber auch über Zusammenhänge zwischen Mensch und Natur.Außerdem wandern wir viel, waren bei einem Bird Catching Camp und helfen, wo es nurgeht. Zusätzlich zu unserer Arbeit im Bükk Nationalpark sind wir zweimal in der Woche ineinem Gymnasium und helfen den Schüler* innen Deutsch zu lernen.Ich werde ein Jahr hier in Ungarn verbringen und hoffe, dass diese Zeit mich weiterbringenwird, obwohl sie das bereits schon getan hat. Ich bin stolz, dass ich mich alleine auf diesesAbenteuer gewagt habe und freue mich auf die vielen neuen Erfahrungen, die wir hier inUngarn noch machen werden. Nach meinem ganzjährigen Aufenthalt möchte ichstudieren. Momentan interessiere ich mich für den Bereich Medien und ich werde meineZeit hier in Ungarn dafür nutzen, um mir im Klaren zu werden, was genau ich eigentlichnach meinem FSJ machen möchte. Bis dahin, bin ich aber erstmal weiterhin gespannt aufdie Zeit hier in Ungarn.In dem nachfolgenden Blog werden wir von unseren eigenen Erfahrungen und Eindrückenberichten und wir hoffen, dass wir euch diese etwas näher bringen können.Viel Spaß beim Lesen!
Tovább olvasom