Beszámoló a „Tardi helyzetről” – terepgyakorlat keretében

1
Beszámoló a „Tardi helyzetről” – terepgyakorlat keretében

A védett természeti területeknek és Natura 2000 területeknek amellett, hogy az ott található védett növény- és állattani értékek védelme az alapvető feladata, nem feledhetjük el azt sem, pont az ilyen területek a legalkalmasabbak arra is, hogy az itt folyó természetvédelmi tevékenységet bemutassuk. Cikkünkben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnök szakos hallgatóinak 2025. május 9-i tardi látogatásáról számolunk be.

Szikrázó napsütés, kicsit csípős hűvös szél, kell-e ennél jobb időt elképzelni egy tematikus májusi terepgyakorlati napra? Immár hagyományteremtő jelleggel Kissné Rusvai Katalin és Erdélyi Arnold (MATE Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Tanszéke) vezetésével a hallgatókat Tard határában láttuk vendégül. Házigazdánk Hajnalné Sára Orsolya és Hajnal István gazdálkodók voltak, akik a település határában extenzív lólegeltetést folytatnak évek óta, mintegy 30 hektáron.

A nap első felében a Fülök dűlőben található telephelyet és lólegelőket jártuk be, ahol a hallgatók megismerkedhettek a választott szakmájukhoz kapcsolódó lótenyésztés gyakorlati fogásaival. A lovakat - szám szerint 54 - első körben eléggé meglepte a legelőkön végigvonuló csapatunk, de aztán leküzdötték megilletődöttségüket és illendő fogadtatásban részesítettek minket. A terület természeti képe jelentősen eltér a megszokottnak tekinthető lólegelő képétől: nem pár centis, kitaposott, karámozott gyep fogadott minket, hanem bokrokkal, facsoportokkal tagolt domboldalak, ahol színpompás kétszikűek virágoztak éppen. A legmeredekebb rézsűkben a fokozottan védett gyurgyalagok hangos mindennapjaiba is betekintést nyerhettünk.

Bizonyítást nyert, hogy megfelelő kezeléssel, a legelésből kizárt területek tervezésével a gyep értékes állat- és növényvilága is fenntartható, akár fejleszthető is. Természetesen a szárazodó klíma, a kisebb fűhozam komoly kihívást okoz a gazdálkodóknak, aminek megoldása lehet akár az újabb legeltetésbe bevonandó területek bővítése is. Sajnos a kiszáradó mocsárréteken, az arasznyi fűben, a vizes élőhelyekhez köthető bíbicek megjelenésére sem számíthatunk már. Az ilyen diskurzusokból nemcsak a hallgatók tanulhatnak, hanem a természetvédelmi szakemberek is, mivel a gazdálkodókkal folytatott beszélgetésekből minden fél bővítheti ismereteit.

A nap második felében egy gyalogtúrát tettünk a Bála-völgyben, ahol évtizedek óta a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság végez természetvédelmi kezelést, saját vagyonkezelésben lévő területen. A terület a 2007-ben létrehozott Tardi-legelő Természetvédelmi Terület része, mely észak felől közvetlenül kapcsolódik a nemzeti park törzsterületéhez, annak is a kő-völgyi fokozottan védett területéhez. A Natura 2000 hálózat mindkét elemét érinti a terület, része a „Bükk hegység és peremterületei” megnevezésű különleges madárvédelmi területnek és átfed a „Tard környéki erdőssztyepp” kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területtel is.

Növényzete igen mozaikos, a patakmenti ligeterdőktől, a völgytalpi mocsár- és kaszálóréteken át a cserjésedő sztyepprétekig számos élőhely fordul elő itt. A növénytani változatosságból eredően állatvilága is igen gazdag: nemcsak szaporodóhelyként jelentős, hanem például a térségben fészkelő ragadozómadarak (pl. békászó sas, kígyászölyv, darázsölyv) és fekete gólya rendszeres táplálkozóterületeként is. A mozaikoltságért viszont tenni kell, így több forrásból is sikerült foltokként a szükséges természetvédelmi beavatkozásokat megvalósítani. A jelenleg is futó Grassland LIFE projektből több mint 10 hektár érintett területen végeztek cserjeirtást és az idegenhonos, inváziós növényfajok visszaszorítását. A kitisztított területek utókezelése komoly kihívást jelent a természetvédelmi kezelőnek. A gyepek egy részében az állatállománnyal történő tiprás, majd legeltetés jó megoldásnak tűnik, melyre a terepgyakorlat során jó példát láttunk a völgy északi felében, ahol az ürgés gyepek extenzív legeltetése több mint 30, egyre gyarapvó állományú magyar tarka szarvasmarhával zajlik.


Ezúton is köszönjük vendéglátóinknak, a gazdálkodóknak a szíves fogadtatást!



Szöveg: Schmotzer András

Képek: Kleszó András

Kapcsolódó

2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022.08.23. 15:48
Besucher aus dem Kiskunság Nationalpark [13.06.2022-19.06.2022]Am Montag, den 13. Juni kamen Lara und Jakob dann mit nach Eger, um ein bisschen was vom Bükk Nationalpark zu sehen. Am ersten Tag bestiegen wir einen kleinen Aussichtspunkt in Szarvaskő und besichtigten das Western Gate Besucherzentrum.Dienstag unternahmen wir eine kleine Wanderung direkt vom Direktorat aus und am Mittwoch zum Tar-kő Aussichtspunkt. Auch für Marie und mich war dies einer der beeindruckendsten Orte, die wir im Bükk gesehen haben. Danach besichtigten wir gemeinsam mit einem Ranger das Plateau und er erklärte uns einiges über die vorkommenden Pflanzen und einen Schmetterling, der weltweit nur in einem sehr kleinen Umkreis auf dem Plateau zu finden ist. Anschließend fuhren wir zu einem sogenannten „Virgin Forest“, einem Wald, der weder von der Forstwirtschaft genutzt werden darf noch von Wanderern betreten. Somit soll der Wald sich ohne jeglichen Einfluss des Menschen entwickeln. Am Donnerstag fand eine Art Evaluation des Observatoriums und umliegender Attraktionen statt. Wir halfen bei der Vor- und Nachbereitung und nahmen an den Führungen teil. Am letzten Tag des Austausches besichtigten wir in Lillafüred die Szent István-Höhle und die Annahöhle. Bei der Szent István-Höhle handelt es sich um eine Tropfsteinhöhle, in der ein bestimmtes Klima herrscht, welches besonders gut für die Gesundheit sein soll. Deshalb ist ein bestimmter Bereich der Höhle für Touristen gesperrt. Hier haben Leute mit verschiedenen Krankheiten die Möglichkeit sich, mit Schlafsack oder Decke, für ca. drei Stunden täglich hinzulegen, um die Heilungsprozesse im Körper zu unterstützen.Nach diesen zwei gemeinsamen Wochen war der Austausch vorbei. In der Zeit konnten wir alle einiges über sowohl den anderen als auch den eigenen Nationalpark lernen.
Tovább olvasom