Sáfrány és cseresznye: izgalmas programokkal mutatkozott be a Bükk-vidék Geopark Egerszalókon és Szomolyán

1
Sáfrány és cseresznye: izgalmas programokkal mutatkozott be a Bükk-vidék Geopark Egerszalókon és Szomolyán

A Bükk hegység kőzetei, madárbemutató és a titokzatos kaptárkövek is várták a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark programjainak látogatóit június 6-án. Míg Egerszalókon a játékos kőzetfelismerésé és a természetvédelemé volt a főszerep, addig Szomolyán a kaptárkövek rejtélyeivel ismerkedtek a látogatók.

Szombaton a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesülettel kötött együttműködési megállapodásunk keretében Egerszalókon a Sáfránykerti Piknik rendezvényén vettünk részt, ahol a kicsik és nagyok közelebbről is megismerkedhettek geoparkunk egyedülálló földtani örökségével. A standunknál a látogatók interaktív módon fedezhették fel a Bükk-vidék kőzeteit és tesztelhették tudásukat Gasztonyi Éva geológus, a Bükki Természetvédelmi, Kulturális és Ökoturisztikai Alapítvány kuratóriumi elnöke és Zachar Györgyi geopark szakmenedzser segítségével.

A rendezvény egyik legnépszerűbb programja a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság madárbemutatója volt, amely testközelbe hozta a baglyokat és más ragadozó madarakat a látogatókhoz. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mentőhelyének állatait Kelemen Tamás, az állatok gondozója mutatta be. Emellett Hák Flóra természetvédelmi referensnek (BNPI) köszönhetően kiemelt figyelmet kapott a Citellus LIFE program is: az ürgevédelmi projekthez kapcsolódó játékok és tesztek segítségével a vendégek megismerhették a védett rágcsáló fontosságát és a megőrzésükre tett erőfeszítéseket.

Ezzel párhuzamosan Szomolyán, a hagyományos Cseresznyefesztivál forgatagában is aktívan jelen voltunk. A rendezvényen Rónai Kálmánné, a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark munkaszervezeti feladatait is ellátó Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója ünnepélyesen átadta Jurecska Györgynének, Szomolya polgármesterének a Bükk-vidék Geopark védjegyet, melyet a rececsipke készítésének bemutatása szolgáltatással nyert el az önkormányzat a geopark idén először meghirdetett pályázatán.

A földtan és a természet iránt fogékony látogatóknak szakvezetéses geotúrákat indítottunk a szomolyai kaptárkövekhez. Ez Magyarország legtöbb fülkével (szám szerint 117 darabbal) rendelkező kaptárkő-csoportja. Az előző években tapasztalt hatalmas érdeklődésre való tekintettel a túrát két turnusban is meghirdettük. A résztvevők Megyeri Balázs, geoparkunk szakmenedzsere segítségével járhatták be a lenyűgöző tufatornyokat, és bepillantást nyerhettek e rejtélyes kulturális és természeti érték történetébe.

A programunk az Európai Geoparkok Hete programsorozatának, valamint a Magyar Nemzeti Parkok Hetének is a része volt. Köszönjük mindenkinek, aki a hétvégén velünk tartott Egerszalókon vagy Szomolyán! Találkozzunk a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark következő programjain is!

Kapcsolódó

2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022.08.23. 15:40
Ipolytarnoc; Unser Aufenthalt im Nirgendwo[26.5.2022- 5.6.2022.; 28.6.2022.-7.7.2022]Während unseres Freiwilligendienstes wohnten wir insgesamt einen Monat in Ipolytarnóc, einmal Anfang Juni und einmal Anfang Juli. Das Visitorcenter gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark wird aber vom Direktorat mitverwaltet. Wir wohnten in einem der Gästehäuser am Waldrand und hatten immer mal wieder pelzigen Besuch durch den dort lebenden Kater. Unsere Arbeit war etwas anders als im Direktorat, wir saßen nicht im Büro sondern waren meist draußen unterwegs. Bevor wir nach Ipolytarnóc fuhren gab uns Balázs Excel Tabellen über verschiedene Wanderpfade rund um Ipolytarnóc. Unsere Aufgabe war die Pfade abzulaufen, die Infotafeln mit einem GPS-Gerät zu markieren und alles mit Fotos festzuhalten. Anschließend trugen wir alle Auffälligkeiten in den Tabellen zusammen. Eine weitere unserer Aufgaben war etwas sehr besonderes, Ipolytarnóc ist für seine Fülle und Qualität an Fossilien bekannt und noch ist längst nicht alles freigelegt. Wir durften die Ausgrabungen weiterführen und uns selbst als Archäologen versuchen. Die Arbeit machte viel Spaß aber natürlich war auch die Umgebung traumhaft schön. Unsere Unterkunft befand sich mitten im Wald, was wir durch kleine Ausflüge und Spaziergänge nutzen Während unseres zweiten Aufenthaltes fand die Reevaluation statt, mehr dazu können sie im Blogeintrag „Hoher Besuch in Ungarn“ lesen.
Tovább olvasom