Rövid túra Fejérkő várához

2
Fejérkő várának romjai
Fejérkő várának romjai

A túra a várhegy lábánál lévő kőfejtő megcsodálásával indul, ahol a geopark tanösvénytáblái kalauzolnak el a földtörténet különböző korszakaiba, majd folytatásként a Buda-hegyi tanösvény egy szakaszát érinti. Tábla jelzi, ahol a várhoz vezető út és a Buda-hegyi tanösvény elválik egymástól.

A hagyomány szerint a várat II. Vak Béla király (1131-1141) uralkodása idején egy pártütő főúr, Sámson építette, aki 1132-ben Boris trónkövetelő – Könyves Kálmán király (1095-1116) második feleségének, Eufémia királynénak a fia, akinek anyját a magyar király a krónikák szerint házasságtöréssel vádolt meg és eltaszította magától – híve volt. Az első vár egy vesszőfonatos földvár lehetett a régészeti kutatások szerint, amit a 13. század 2. felében erősítettek meg a környéken található fehérkő felhasználásával. Innen kaphatta a vár a nevét.

A vár történetéről további információ: https://www.nogradgeopark.eu/hu/latnivalo/fejer-ko...

A vár a faluból a kék L jelzésen is megközelíthető.

Hossz: 1,7 km
Burkolat minősége: Más: 100% (1,7 km)
Összes emelkedő: 29 m
Összes lejtő: 107 m

Kapcsolódó