Kishartyáni Kőlyuk-oldal

2
Kishartyáni Kőlyuk-oldal
Kishartyáni Kőlyuk-oldal

Fekvése, megközelítése

Kishartyánban a kultúrház előtt térjünk le a 22-es útról Nógrádmegyer felé. 1 km után község szélén álló templomnál, a temető déli oldalán vezető bekötőúton a Kővölgyben folytassuk utunkat. A termelőszövetkezeti major portalanított útja vezet el a védett Kőlyuk-oldalhoz.

Keletkezése

A 13 hektár kiterjedésű védett területen szép feltárulásban láthatjuk az oligocén tenger üledékét. A mintegy 30 millió évvel ezelőtti tenger parti sávjában halmozódott fel a néhol különleges formát mutató sárgásbarna, nagy kvarc tartalmú, homokkő. A kőzet alsó része keményebb, sötét színű, még a felső egyharmada világosabb és lazább szerkezetű, benne kavicsos rétegek is vannak. Ebben a világos színű rétegben cápafogakat is találtak.
A megközelítően 300 méter hosszú és mintegy 30-40 m magas kőzetfal legmeredekebb részén, valószínűleg egy lazább üledék kimosásával, természetes üreg keletkezett, melyet mesterségesen mélyítettek tovább. A tatár- és törökdúlás idején menedékhelyül szolgált a helyieknek, valamint a XIX. század végéig remeteéletet élő szerzetesek is lakták az üregeket.

Felszínalaktani jellemzők

A barlang több helységből áll: egy 6x5 m alapterületű nyitott előtérből, amely nappali tartózkodási hely, tűzrakó-és tüzelőtároló hely volt; egy 6 m hosszú, 2 m széles és 2 m magas teremből, amely éjszakai pihenőhelyként szolgált és ablakkal is rendelkezett; valamint egy 5 m hosszú és mintegy 1,5 m magas kisebb üregből, amely élelmiszer és ivóvíz tárolására szolgálhatott. A barlangot a kőfalon mélyített lépcsőkön lehetett elérni és a csúcs irányába lehetett elhagyni egy kapaszkodókkal ellátott feljárón keresztül.

Növény-és állatvilága

A geológiai látványossága mellett a terület néhány védett növény- és állatfajjal is büszkélkedhet. Védett növények közül megtalálható itt a fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. nigricans) és említést érdemel a kakukkfű (Thymus spp.) is, mert egyedein az európai jelentőségű nagyfoltú hangyaboglárka (Maculinea arion) állománya él. A szitakötők közül előfordul itt a lápi acsa (Anaciaeschna isosceles) és a berni egyezményes, a kipusztulás szélén álló, piros szitakötő (Leucorrhinia pectoralis) is. Lepkék közül nagy számban találkozhatunk a kis színjátszólepkével (Apatura ilia), valamint a nagy rókalepkével (Nymphalis polychloros). A bogarak közül a szarvasbogár (Lucanus cervus) néhány példányát is megfigyelhetjük. Madarak közül említést érdemel a tövisszúró gébics (Lanius collurio), hangját hallatja a sárgarigó (Oriolus oriolus) és a kakukk (Cuculus canorus). A macskabagoly (Strix aluco) az idős, odvas fákat keresi. Az égen gyakran látjuk körözni az egerészölyvet (Buteo buteo), amely rágcsáló, hüllő, kétéltű vagy rovar zsákmányára vadászik. A homokköves oldal aljában jelenleg állattartó telep működik. A tereprendezés következtében kialakult mesterséges homokfalba 1 pár fokozottan védett gyurgyalag (Merops apiaster) is fészkel. A napsütötte homokkőfalakat előszeretettel keresi fel a zöld gyík (Lacerta viridis) és a fürge gyík (Lacerta agilis).
Az oligocén kori homokkő meglehetősen egységes flórája és vegetációja elsősorban azokon az élőhelyeken tűnik szembe, ahol az alapkőzet a felszínre bukkan, illetve csak sekély talajréteg borítja (sziklagyepek, lejtősztyeppek, bokorerdők, szurdokerdők). A Kőlyuk-oldal oligocén homokkövén megtalálható a fali kövirózsa (Sempervivum tectorum)– feltehetően kivadult – jól fejlett, dúsan virágzó tövei. A sziklafal alsó szegélyében a sárga iglice (Ononis pusilla) és néhány tő cicó (Thymelaea passerina) is előfordul. A homokkőszikla alatti laposabb, homokos részeken és nyílt gyepekben megtalálható a homoki habszegfű (Silene conica). A homokkőfalakon pionír, ritka gomolyos kőhúr (Minuartia glomerata) kis egyedszámban van jelen. A meszes homokkőmálladékon a pézsmahagyma (Allium moschatum), a bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon) és a deres fényperje (Koeleria glauca); valamint a lejtősztyeppekben, felhagyott legelőrészeken a kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata) egyedeivel találkozhatunk.


Kapcsolódó

8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

2023.04.19. 14:31
Seit fast fünf Monaten sind wir nun schon hier in Ungarn und arbeiten im Direktorat des Bükk-Nationalparks. Schon etwas emotional schauen wir auf den letzten Monat und die Zeit, die uns noch in unserem Freiwilligendienst bleibt. Aber vor allem schauen wir voller Dankbarkeit auf die Zeit, die wir hier schon verbracht haben. Der sechsmonatige Freiwilligendienst hier in Ungarn war für uns beide die erste lange und vor allem alleinige Reise ins Ausland und am Anfang haben wir uns natürlich unsere Gedanken gemacht, ob alles so verlaufen würde, wie wir es uns erhofften. Wenn wir eins gelernt haben, dann ist es, dass man aus schwierigen Situation am besten lernen kann und dass Erfahrungen – egal ob gute oder schlechte – uns als Menschen wachsen lassen. In unserer Zeit hier hatten wir das Glück, vor allem gute Erfahrungen machen zu dürfen: Wir haben die Gastfreundschaft vieler Ungar:innen kennengelernt, Freundschaften fürs Leben geknüpft und sind ein ganzes Stück eigenständiger geworden. In den letzten fünf Monaten sind wir viel gereist, haben unser Bestes im Ungarisch lernen gegeben und viele neue Menschen kennengelernt. Des Weiteren haben wir einen Einblick in die Natur des Bükk-Gebirges und die vielfältigen Aufgaben des National- und Geoparks gewinnen können. Besonders bei der Arbeit mit den Ranger:innen war es spannend, ihren Blick auf Bio- und Geodiversität vermittelt zu bekommen. Aber nicht nur die Vielfalt der Natur haben wir ganz neu betrachten und verstehen gelernt, wir haben auch gelernt zuzuhören. Wenn wir mit Freund:innen und Verwandten von Zuhause telefoniert haben, wurden wir oft gefragt, wie Ungarn und seine Menschen denn so seien. Während der Zeit hier haben wir gelernt, dass es keine einfache Antwort auf diese Fragen gibt; es ist nicht leicht zu sagen, wie ein ganzes Land ist oder alle Menschen in diesem Land sind. Denn jeder Mensch ist ein Individuum mit eigener Geschichte und eigenem Blick auf die Welt. Wir können bloß zuhören und versuchen, zu verstehen, wie die einzelnen Menschen denken, ohne etwas verallgemeinern zu wollen. Und mit je mehr Menschen wir uns unterhalten haben, desto vielschichtiger wurde unsere Sichtweise. Denn wie in jedem Land haben die Menschen auch hier ganz unterschiedliche Sichtweisen und Perspektiven auf unterschiedliche Themen – egal ob im Alltag, bei Persönlichem, der Lebensweise oder Politik. Der Freiwilligendienst hat uns gelehrt, dass ganz viel Schönes geschehen kann, wenn man etwas Neues ausprobiert, offen an Herausforderungen herangeht und einfach mal „ja“ sagt. Beim Einleben hat es sehr geholfen, uns unser Zuhause gemütlich einzurichten und mit Fotos, Pflanzen und Kerzen zu personalisieren sowie die Stadt Eger und ihre Menschen möglichst gut kennenzulernen. Momentan nehmen wir zum Beispiel an einem Jumping-Kurs teil; mit vielen Einheimischen Sport zu machen, ist jedes Mal ein Highlight unserer Woche. Uns hat dieser Auslandsaufenthalt im Rahmen eines Freiwilligendienstes unglaublich stark bereichert und können ihn aus vollem Herzen weiterempfehlen. Wir wünschen dir alles Gute für die nächste Reise! Marei und Ronja
Tovább olvasom