A 16. Transzbükki Átkelésről

1
A 16. Transzbükki Átkelésről

Január 24-én, szombaton nem éppen kedvező időjárási körülmények között, de nagyon sok érdekes információval kísérve kelt át a Bükkön az erre vállalkozó túracsapat.

Ezen az alkalmon egész napos túraprogram keretében van lehetőség betekinteni kevésbé ismert, fokozottan védett területekre, első kézből hallani a terepen dolgozó kutatók és természetvédelmi szakemberek munkájáról. Ilyen volt Dr. Szabó Gábor, az ELTE Őskori és Elő-Ázsiai Régészeti Tanszékének vezetője, hiszen most Nagyvisnyó határából indult a túra és a cél hazánk legnagyobb őskori erődjének megismerése volt. Ez a sáncok és árkok rendszere által egykor körülvett ősi, mára elpusztult település a Dédesi-várhegy és a Verepce-bérc környékén terül el 140 hektárnyi területen. Gábor a kutatásával foglalkozó régész csapat vezetője, aki mesélt az itt lakók mindennapi eszközeiről, életéről, sorsáról, valamint általánosságban a feltárás körülményeiről, külön kiemelve a munkájukat nagyban támogató Természetvédelmi Őrszolgálatot. Az Őrszolgálatot Bartha Attila tájegységvezető és Ézsöl Tibor természetvédelmi őr képviselte, akik a kulturális értékek védelmén túl védett fajokról, a természetvédelem és az erdőgazdálkodás kapcsolatáról, helyi jellegzetességekről beszéltek.


Bánkúton a legjobbkor jött a frissítőpont az Ördög-oldal megmászásában elfáradt átkelőknek. Ezután Dr. Hips Kinga, az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa avatott be a geológiába, megmutatva a földtörténeti Óidő és Középidő határának felszínen megfigyelhető rétegeit a Bálvány északi oldalában található geológiai alapszelvénynél. Az út a Veres-sár-völgy erdőrengetegén át folytatódott, majd a Nagymezőnél újabb frissítőállomást követve megkezdődött az éjszakai menet lefelé. A szakvezetett túraprogramot Felsőtárkányban most is közös vacsora zárta.

A nagy érdeklődésre való tekintettel - más útvonalon - újabb Transzbükki Átkelést szervezünk február 7., szombaton! Részletek és jegyvásárlás itt: https://www.bnpi.hu/hu/program-reszletek/transzbuk...

Kapcsolódó

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022.08.23. 15:22
Willkommen in Eger [13.03.2022-19.03.2022]Wir sind beide am Sonntag den 13.03 angekommen. Da der 15.03 der ungarische Nationalfeiertag ist, war auch der Montag frei. Glücklicherweise hatten sich Kornelia und Balazs bereits Gedanken um die Gestaltung der beiden Tage gemacht und zeigten uns Eger und die Umgebung. Am Montag waren wir in Cserépfalu wandern und besichtigten die Suba-lyuk höhle, den Felhagyott kőfejtő Aufschluss und den Odor Castleruin Ausblick. Nach der Anstrengung gingen wir gemeinsam in einem Restaurant in einem Nachbarort essen.Dienstag, der 14.03 sind wir in die Innenstadt von Eger gefahren. Angefangen bei der Eszterházy Universität gab uns Kornelia eine Stadtführung und wir liefen unter anderem am Minarett vorbei, hoch zur Burg. Wir sahen uns den Heldensaal an und im gotischen Bischofspalast die Ausstellung über die Besetzung von Eger. Anschließend war es kurz vor vier, eine wichtige Uhrzeit für Eger. Um 15.52Uhr wird jeden Tag ein Schuss aus einer antiken Waffe abgefeuert, um an die Besetzung von 1552 zu erinnern.Am Mittwoch (15.03) war unser erster richtiger Arbeitstag, an dem wir erst allen vorgestellt wurden und uns anschließend begannen genauer mit dem Nationalpark zu beschäftigen. Am nächsten Tag ging es dann auch direkt in die Natur bei Bükkzsérc, um Pinienbäume (Pinus pinea) von einer Grasfläche zu entfernen. Diese beinhaltet eine wichtige und geschützte Flora und Fauna die durch die invasiven Bäume gefährdet wird. Samstags beteiligten wir uns an einer Müllsammelaktion in Andornaktálya.
Tovább olvasom