Február elején, egy keddi napon kisebb terepbejárásra indultam Bükkzsérc külterületén. Habár egy nem túl sűrű és feladatokkal teli napnak ígérkezett, egy váratlan telefonhívás mindent megváltoztatott. A terepi munka előnye néha, hogy a hegyek között nincs térerő, és nem zavarják meg teendőjében az őrt egyéb feladatokkal. Ugyanakkor ez a hátránya is, mivel nem tudjuk egymást elérni, amikor kellene, és ha baj van, nehezen jön a segítség.
Szinte egész nap térerőmentes helyen tartózkodtam, egy kisebb útszakasz kivételével, ahol végül többszöri keresés után ért utol Bartha Attila tájegységvezető telefonon. Habár a térerő nem kedvezett és csak minden második szavát lehetett érteni, nem úsztam meg, hogy egy értekezletre sürgősen be kelljen ugranom helyette Egerbe.
Így aztán sietve indultam a kocsihoz a csúszós úton, a szakadó hóesésben. Még így is félő volt, hogy nem érek oda időben, mivel az autó még kilométerekre volt tőlem. Bő félóra erőltetett menet után megpillantottam a kocsit, és felcsillant a remény, hogy mégis időben ott leszek az értekezleten.
Azonban a kocsihoz közel érve minden megváltozott. A parkoló autótól kicsit lejjebb az úton, jó harminc méterre tőlem, furán mozgó élőlényre lettem figyelmes. A medve vagy Jeti, esetleg egy mátranováki fanyűvő lehetőségét kizárva rájöttem, hogy egy négykézláb furán távolodó emberrel van dolgom. Habár lehet, a noszvaji pincesoron nem lett volna ennyire szokatlan ez a látvány, itt a Bükk belsejében igencsak különös volt. Mivel éppen szakadt a hó, és már mindent befedett, az esetleges gombász lehetőségét is kizártam.
Felismerve a helyzetet, hogy egy feltételezhetően bajba jutott emberrel van dolgom, megkérdeztem, segíthetek-e. Ekkor az úr elmondta, hogy Répáshutáról ment át a buszhoz Bükkzsércre, amikor megcsúszott és elesett. Az esés következtében a csípő tájékát beütötte. Kétszer is próbált lábra állni, de nem tudott. Ezért négykézláb, nagy fájdalmak közepette próbált eljutni a Hosszú-völgyön keresztül a Hór-völgybe, ahol úgy vélte, talán jár majd valaki - bár abban a szakadó hóesésben erre nagyon kicsi volt az esély. Körülbelül másfél órával az érkezésem előtt történt az esés, az idő alatt nem sokat haladt.
Tekintettel arra, hogy mentő nem tudott volna a helyszínre érkezni és térerő sem volt a környéken, óvatosan a szolgálati gépkocsiba segítve az egri kórház sürgősségi osztályára szállítottam a sérültet. Itt megállapították, hogy a csípő- és a medencecsont több helyen eltört. Meg kell mondjam, a szerencsétlenül járt meglepően jól viselte az ezzel járó fájdalmakat.
Az úriember kórházba menet elmesélte, hogy régóta túrázik, a környéket jól ismeri, rendszeresen jár ezen az útvonalon. Csak egy szendvicset vitt magával útravalónak, vizet nem is. Elmondható, hogy bár egy nagyon tapasztalt kirándulóról van szó, elég csak egy rosszul sikerült lépés, és máris megvan a baj.
A megtalálása egy nagyon szerencsés véletlen volt, mivel nem terveztem ennyire hamar visszaindulni az autóhoz. Ha Bartha Attila kollégám nem ér el a térerővel éppen rendelkező helyen, jóval később értem volna vissza a gépkocsihoz. Nem is az úriember haladási irányába terveztem eredetileg távozni, így vele sem találkoztam volna. Feltételezéseim szerint kis eséllyel találta volna meg őt más olyan rossz időjárási körülmények között ezen a területen, és az éjszakát is lehet, hogy kint kellett volna töltenie a bőven mínuszos hidegben.
Szeretnénk felhívni a kirándulók figyelmét, hogy lehetőleg mindig tudassák valakivel, merrefelé indulnak, és azt is jelezzék, ha befejezték a túrát, hogy véletlenül se kerüljenek hasonlóan veszélyes helyzetbe. Egyedül pedig lehetőleg ne induljon senki sem útnak.
Végül, a sérültnek ezúton is mihamarabbi teljes felépülést kívánunk!
Szöveg: Csopják Tamás (Nyugat-Bükki Tájegység, természetvédelmi őr)
